A 19. század egyik legjelentősebb technikai vívmánya pontosan 123 évvel ezelőtt, 1888. március 15-én érkezett meg Székelyudvarhelyre. Az útja hosszú volt, de nem feltétlenül fizikai értelemben.
Nem véletlen, hogy pont a nemzeti ünnepre készült el a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvasút – habár korábban úgy tervezték, hogy hamarabb megépül a vonal, 1887-ben igencsak fel kellett gyorsulnia a munkának, hogy az első gőzmozdony és a szerelvény végigpöföghessen rajta.
A Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó fővonal a kiegyezés után hat évvel, 1873-ban készült el: rá tizenöt évre ebből az ágból nőtt ki az a vasútvonal, amelynek végállomása Székelyudvarhelyen van, ha Héjjasfalvától számoljuk, akkor Udvarhelyig körülbelül 36 kilométer a sínpár hossza.
Az udvarhelyi vármegyeházán a Vasúti Részvénytársaság alakuló gyűlése 1886. január 23-án volt– néhány hónappal később, áprilisban Ugron Gábor és ifj. Daniel Gábor országgyűlési képviselők Budapesten kötöttek szerződést az építkezés kivitelezésére egy Kutlánya János nevű vállalkozóval. A vasút megépítése akkori pénzben több mint egymillió forintba került. Az első kapavágást 1887 tavaszán ejtették meg, az építkezés igen nehezen haladt, pedig a székely mesteremberek mellett olasz és magyarországi, főképp szegedi munkások is dolgoztak.
Több tervet készítettek arra nézve, hogy hol legyen a vonatállomás - először a Kollégiumkertbe tervezték, s ezért a Nagy-Küküllő egyik ágát akkor el is terelték. Végül a mostani helye mellett döntöttek.
Volt olyan helyzet, amikor nem volt elegendő az építőanyag: ekkor Ugron Gábor saját vagyonából megvásárolta a pálfalvi katolikus egyházközség tölgyerdejét, s ebből az anyagból készültek a vasúti kishidak, átereszek, illetve talpfák. Utóbbiak egészen az 1950-es évekig „állták a sarat", csak akkor cserélték ki őket fokozatosan.
Átadás és egy híres fotó
1888. március 7-én a magyar kormány szakemberei beutazták a vasútvonalat és miután rendben találtak mindent, engedélyezték a vasútvonal megnyitását. Ugron Gábornak sikerült elérnie, hogy a vasút átadási ünnepségét a magyar forradalom kitörésének napjára, március 15-re tegyék. Az eseményt a város akkori fényképésze, Ferenczy Lukács is lencsevégre kapta, de nemcsak Udvarhelyen, hanem a vasútvonal egész hosszában ünneplőbe öltözött székelyek várták a székely gőzös megérkezését.
A székelyudvarhelyi indóház előtt is népes közönség ünnepelte a vonat befutását. A gőzmozdonyra kapaszkodva Ugron Gábor és az építkezési vállalkozó látható, a másik oldalán az egyenruhás férfi valószínűleg az első állomásfőnök. Az állomás épülete is ekkorra készült el – később bővítették, 1908-ban pedig villanyvilágítással látták el.
Hosszabbítási tervek, majd privatizáció
A hatalomváltáskor a vasút a román állam tulajdonába került. A síneket meghosszabbították a hatvanas-hetvenes években a szállítás megkönnyítése végett - Székelyudvarhely az óta is végállomás, további hosszabbításra már nem került sor. Az ötvenes-hatvanas években többször is tervezték a vasút meghosszabbítását Csíkszereda irányába, de erre soha nem került sor. A vasút tervezett nyomvonalának egy-egy kézzelfogható darabja azonban ma is látható Szombatfalván.
A Sas utca végében, a Szombatfalvi utca közelében ma is látható, hogy egykor ide egy, a mostaninál nagyobb, a segesvárihoz hasonló vonatállomást terveztek. A Román Vasúti Társaság (CFR) többszöri nekifutásra csak 2006-tól adta bérbe a szárnyvonalat egy magánvállalkozásnak. A brassói székhelyű Keolis (később Regiotrans-ra változtatta a nevét) jelzett év szeptemberétől vette át a vasutat, az első új, modern, francia gyártmányú szerelvény 2006. október 5.-én jött Udvarhelyre.
Az egy évvel azelőtti árvíz a vasutat több helyen is megrongálta, emiatt több helyen talpfákat és (2007-ben) sínszakaszokat is cseréltek. A város területén levő, több mint száz éves vasúti híd sajnos egyre rosszabb állapotba kerül, környéke szemetes és elhanyagolt.
Forrás: manna.ro
